2014. március 7., péntek

Tárjuk ki otthonunkat az északi energiának!

Legutóbbi írásomban (Gondolatok a nőiségről egy északi fürdőszoba kapcsán ) a férfi-női értékek meglehetősen kibillent voltáról és ennek otthonainkban való tükröződéséről, megmutatkozásáról volt szó. Most pedig nézzük meg, mit tehetünk mi az otthonainkkal, hogy ha szeretnénk, hogy bennünk, közvetlen környezetünkben és a világban is nőjön a kevésbé megbecsült női értékek tisztelete, szerepe!
A cél az észak felől érkező, hűsítő, tápláló, gyógyító, női jellegű energiák minél nagyobb mértékű beengedése az élettérbe - északon, illetve északkeleten – és a bútorok, tárgyak, színek olyan elhelyezése, megválasztása, ami ezek áramlását minél könnyebbé, akadálytalanabbá teszi. A Vaszatiban egyetlen égtáj sem független a többi állapotától, tehát a nyitottság, tágasság, könnyűség mértékét elsősorban a szemközti égtájhoz, de a lakás többi területének nyitottságához, tágasságához és könnyűségéhez is viszonyítjuk. (Emlékeztetőül: Harmonikus energiaáramlás )
Ez a nappali remek északon
A legtöbbet persze akkor tehetünk, ha építészek vagyunk, vagy vannak a környezetünkben építészek, akiket meg tudunk győzni arról, hogy nemcsak a besütő Nap, hanem a fény is értékes, beengedni való dolog, sőt nyáron, a nagy melegben még jobbak is az északi ablakok, mint a déliek. A nagy ablakfelületek miatt az északi oldal sem lesz sötét, így nyugodtan kerülhetnek ide nagyobb, értékesebb helyiségek is. Nem kell attól sem tartani, hogy hűvös lesz, hiszen a mai, háromrétegű ablakok már megfelelő hőszigetelő képességgel rendelkeznek. Optimális esetben az északi ablakfelületek összege legalább akkora, mint a délieké.
Saját otthonunk esetében a legjobb, ha van módunk építészeti változtatásra: északra új, vagy nagyobb ablakot tenni, megszüntetni, vagy áthelyezni az itt található WC-t, egybenyitni az itt található kicsi, szűk helyiségeket. Lehet, hogy tudnánk az északi tárolót, lomtárat inkább dolgozó-, játszó-, vagy meditációs szobának használni. Az északi, északnyugati – és persze az északkeleti – részt célszerű világosan, könnyű, kevés bútorral és tárggyal berendezni. 
Színekben a világos színek, északnyugaton elsősorban a fehér és az ezüst illik az égtáj minőségéhez, északon mindenképpen jelenjen meg valamilyen formában –szobanövényként, falakon, bútorokon, textileken, használati- és dísztárgyakon – a zöld.
Északnyugatra  tehetünk hintaszéket is
Az északnyugat a mozgás minőségével is kapcsolódik, így ide kerülhet például a futógép, a tornasarok, hintaszék, vagy mozgással kapcsolatos, világos színű kép is. Remek helyen van itt a fürdőszoba, ami helyiségfunkcióként a Holddal kapcsolódik, csakúgy, mint az északnyugat, mint égtáj. Mivel a dinamikus tengelyen található, aludni nem túl szerencsés itt, tárolásra sem igazán alkalmas, viszont bármi másra igen – ez az egyik legjobb helye a WC-nek és a konyha is jó itt. Ha szeretnénk javítani az égtáj energiáit, elhelyezhetünk egy Vasudeva yantrát, ami az északnyugat yantrája.
Északon szeretnénk leginkább beengedi a női energiákat, így itt kiváló nagy ablakfelületekkel egy dolgozószoba, gyerekszoba, étkező, nappali, erkély, vagy terasz, remek, ha itt tároljuk a pénzünket, ha ide esik a bejáratunk és mivel az égtáj víz és levegő minőséget hordoz, jó itt egy tágas, ablakos, de mindenképpen WC nélküli fürdőszoba is. A WC mellett kerülendő még itt a szemét és a tárolás is. A tűz minősége, így a konyha, kandalló, fűtőberendezés egyáltalán nem illik az észak hűvös, nedves jellegéhez. Ha nem tudjuk ablakkal megnyitni, alkalmazhatunk az északi rész északi, északkeleti, vagy keleti falán tükröt, vagy tehetünk ide valamilyen formában – akár egy kancsóban, vagy tálban - tiszta vizet is, mindkettő felerősíti az energiát. Az észak energiát az égtáj yantrája, a  Buddha yantra javítja, valamint érdemes yantrával korrigálni az itt rossz helyen lévő, de át nem helyezhető funkciókat, mint például a WC (Matsya yantra), vagy a konyha (Narasimha yantra).
Tágas, WC nélküli fürdő remek lehetőség északon
Igen fontos az északkelet állapota is, hiszen ha zárt is az észak az otthonunkban, amennyiben az északkelet nyitott, tágas, nincs ott szemét, WC, tűz, vagy lomtár, ott tud beérkezni női energia.
Bár már esett róla szó, idézzük fel, mi volt a helyzet „női fronton” Elvis otthonában! Noha nyitott az észak és meglehetősen bővítményes, a rajzok alapján szembeszökő, hogy szinte az összes WC északon és északkeleten található. (Ez zavarossá teszi, elszennyezi az itt beérkező energiát.) Északkeletre esik a tűzminőséget hordozó konyha is. (Nem megfelelő helyen megjelenő tűz, szenvedély, akarat, de például gyulladás is – a konyha Mars minőségű.) Ez a népszerűséget, sok vendéget hozó nyugattal együtt az eredményezte, hogy az itt élő nőkre nagy nyomás nehezedett. Elvis imádott édesanyja egy évet élt itt, mielőtt meghalt, belebetegedett, annyira féltette a fiát és annyira nehezen dolgozta fel régi, megszokott környezetének és életének hiányát. Priscillának, Elvis feleségének együtt kellett élnie azzal a nehezen viselt körülménnyel, hogy férjéért sorban álltak a nők és folyamatosan osztoznia kellett rajta. Elvis lánya, Lisa Marie mindent megkapott, amit csak kiejtett a száján, Elvis nem tűrte a külső korlátokat sem maga, sem a lánya számára, így Lisa ebben az időben – saját bevallása szerint – mindenkit terrorizáló, igazi kis boszorkány volt.
Északi bejárathoz válasszunk üvegbetétes ajtót

A témához kapcsolódó bejegyzések:
http://vaszati.blogspot.hu/2013/03/harmonikus-energiaaramlas.html
http://vaszati.blogspot.hu/2013/05/furdoszoba-test-es-lelek-megtisztulasa.html
http://vaszati.blogspot.hu/2013/05/nappali-csaladi-es-barati-egyuttletek.html
http://vaszati.blogspot.hu/2013/05/eloszoba-kezdes.html