2013. május 10., péntek

Előszoba: a kezdés

Hazaérkezve ez a helyiség fogad minket, látogatóink is ide lépnek be először. Van, akit csak eddig engedünk és van, aki innen indulva ismeri meg otthonunkat és minket közelebbről. Itt lépünk ki reggel az otthonunkból, itt indul az új nap is számunkra.
Általában itt található lakásunk legnagyobb ajtaja, melyen szerencsés esetben rengeteg pozitív energia érkezik. Legjobb, ha keleten, vagy északon található.
Abban, hogy a főbejárat – és így az előszoba – legideálisabb helye keleten van, az összes általam ismert térrendezési hagyomány megegyezik. Keleten kel fel a Nap, ha kelet felé lépünk ki reggel lakásunkból, sugárzásával, energiájával feltölt minket, az ajtó szélesre tárásával otthonunkat is. Mint már szó volt róla, ez az energia férfias jellegű, teremtő, alkotó, segít elkezdenünk, megvalósítanunk dolgokat. Támogatja a racionális gondolkodást és a döntésképességet. Az ide került előszobát kevés, világos színű, könnyű bútorral rendezzük be. Használjuk a Nap színeit, a sárgát, narancsot, fehéret. Jó szolgálatot tesz itt egész alakos tükör, melyben indulás előtt megnézhetjük magunkat és erősíti a beérkező pozitív energiákat is.
Előszoba keleten. Az üvegbetétes ajtó teljesebben átengedi a keletről érkező fényt és energiát, amit a bejárat melletti egész alakos tükör tovább erősít.
 Az északi főbejárat és előszoba is igen kedvező: a női jellegű energiák nagymértékű beáramlását segíti. Ez jó hatással van anyagi téren és pénzügyeinkben történő előrehaladásunkra, intuíciós képességeinkre, érzelmeinkre. Az ide került előszoba berendezéséhez is kevés, világos színű, könnyű bútor javasolt, színhasználatban elsősorban a zöld és a fehér, vagy világos színek. Zöldnek remekül megfelelnek a zöld növények is. Az egész alakos tükör északon is jó szolgálatot tesz. 
Graceland: bejárat nyugaton. Népszerűséget hoz, de a családi élet elveszíti intimitását, ahogy ez Elvisnél is történt. Az északi problémákkal együtt Priscilla nem tudta itt kiteljesíteni magát sem Elvisszel való kapcsolatában, sem személyiségében, így 5 év házasság után elváltak.
Graceland bejárata a szemközti lépcső tetejéről fotózva. Ebben a megvilágításban kevésbé látszik a sötétkék dekoráció, ami a nyugat egyik legjobb színe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése