2013. április 29., hétfő

Konyha, az otthon szíve

A konyha az a helyiség, ahol az ételeink készülnek. Ezeket fogyasztjuk aztán mi is, a családunk, esetleg vendégek, ezek molekuláiból építjük fel aztán a testünket, ezekből nyerünk energiát. Ahogyan nem mindegy, honnan származó és milyen ételeket veszünk magunkhoz, így az sem mindegy, milyen energiaminőségű, milyen állapotú területen készülnek. A védikus kultúrában például ételkészítés előtt meg kell tisztítani a testünket, ételkészítés közben pedig csak pozitív gondolatokat gondolhatunk.
Az ételeket általában sütjük, főzzük, éles szerszámokkal vágjuk, ezért az ételkészítés tűz jellegű tevékenység, a bolygóminőségek közül a Marshoz kapcsolható. Eközben saját energiáján kívül plusz energiát adunk az ételekhez, jó esetben pedig odafigyelést és szeretet is. A térnek az a minősége, ami ennek leginkább kedvez, délkeleten található. A Harmonikus energiaáramlás című bejegyzésben szó volt róla, hogy ez egy tűz jellegű, igen dinamikus terület, mely a Vénusz bolygó szenvedélyes jellegét is magán hordozza. Berendezésben, színválasztásban a tüzet csak kis mértékben jelenítsük itt meg (például piros szín), kedvezőbb a romantikus vénuszi jelleg erősítése púderos színekkel, mint a barack, mályva, rózsaszín, a lágyabb minták, mint a virág-, vagy indaminta alkalmazása.
Délkeleti konyha kevés pirossal, naranccsal és virágmintával
 Amennyiben valamilyen okból nem megoldható, hogy a konyhánk délkeletre kerüljön, jó helye lehet még a másik dinamikus égtájon, északnyugaton is, valamint a tűz jelleget hordozó, de a délkeletnél érzékenyebb és kevésbé dinamikus égtájon, keleten is. Ha északnyugatra esik ez a helyiség, ami a Hold jellegét hordozza magán, legjobb választás egy fehér konyha némi ezüsttel kombinálva. A keleti konyhában pedig a Nap színeit jelenítsük meg: a sárgát, narancsot, vagy fehéret. A nyugat és főleg a délnyugat nehéz, sűrű, föld jellegű energiája, valamint az északkelet könnyű, friss, tiszta és igen érzékeny energiája a legkevésbé kedvező a konyha számára.
Graceland: színeiben, anyaghasználatban délnyugati jellegű konyha északkeleten. Itt is tükröződik, hogy Elvis élete nagy részében súlyproblémákkal küzdött.
 Ahhoz, hogy ételeink megfelelő minőségben készüljenek és valóban feltöltsenek minket és családunkat tápanyagokkal, energiával, fontos az odafigyelés, ráhangolódás. Ez viszont csak zárt, lehatárolt térben működik igazán. Ezért szerencsésebb a különálló konyha. Ha ez nem megoldható, vagy így kirekesztettnek érezzük magunkat a családi, baráti együttlétből, célszerű legalább a tűzhely intimitását megőrizni, azaz olyan módon elhelyezni, hogy a konyhán kívülről ne lehessen rálátni. Ez akár egy magasabb parapetfallal is megoldható.
Az itt végzett tevékenységek optimális sorrendje: tárolás, előkészítés, tisztítás, összeállítás, főzés-sütés és tálalás. Ezek tájolása, a konyha terében történő elrendezése sem mellékes. 
Elrendezés a konyhán belül
 Ételeinket általában a hűtőszekrényben és a kamrában tartjuk, ezek az északnyugat minőségéhez illenek. Az előkészítés történhet északon-északkeleten, a tisztítás - ami vízzel kapcsolatos tevékenység – megfelelő északon, északkeleten és keleten is. Az összeállítást szerencsés esetben keleten végezzük, így a tűzhely kerülhet a legtüzesebb helyre, délkeletre. Mellette délen, délnyugaton és nyugaton, ezeken a tárolásra kiválóan alkalmas minőségű égtájakon tarthatjuk a főzéshez és a tálaláshoz szükséges edényeinket, eszközeinket.

Az otthonunk helyiségeit a Vaszati szemével bemutató sorozat többi részét is olvastad már?
Előszoba: a kezdés
Fürdőszoba: test és lélek megtisztulása
Nappali: családi és baráti együttlétek színtere
Hálószoba: pihenés és feltöltődés
Gyerekszoba: jövő és helykeresés

2013. április 19., péntek

Elvis otthona Vaszati szemmel IV. Kedvenc helyek



Hol szeretett Elvis legjobban tartózkodni Gracelandben? A védikus asztrológiai térképünk alapján, abból, hogy egészen pontosan hol helyezkedett el a Hold, amikor megszülettünk, meghatározhatók azok az égtájak, amelyek minősége a legmegfelelőbb számunkra és így a leginkább feltöltenek minket.
Amikor Elvis megszületett, a Hold 9°4’-en állt a Vízöntő csillagképben, azon belül is a Shatabisha naksatra 1. padájában. Így az ő egyéni égtája a délkelet, valamint a dél, délnyugat és az északkelet. 
Az alagsor alaprajza, alatta pedig az emeleté.
 A délkelet egy tűz jellegű, dinamikus égtáj. Jó itt a konyha, kazánház, kandalló, akinek személyes égtájai között szerepel, dolgozni is jól tud itt. Elvis dolgozószobája az emeleten délkeleten található. 

A földszinti alaprajz.
 A dél és a délnyugat már sűrűbb, fáradtabb, elhasználódottabb energiaminőségű: pihenni, aludni lehet itt jól. Graceland mindhárom szintjét szemrevételezve azt látjuk, hogy Elvis délnyugaton tartózkodott a legszívesebben. A pinceszinten a tévészoba, a földszinten a nappali, az emeleten pedig Elvis hálószobája található itt. 
A nappali a földszint délnyugati részén, háttérben a zeneszoba. A délnyugat minőségéhez a sötét-, vagy földszínek illenének, amelyek a dzsungelszobára jellemzők.
A tévészoba az alagsor délnyugati részén.
  Északkeleten az alagsorban a mosókonyha található. Ez nem valami kedvező és Elvis nem valószínű, hogy sűrűn megfordult itt. Az emeleten erre az égtájra esik Lisa szobája. Az északkelet a jövő képviselői, a gyerekek területe is. A földszinten két helyiség található itt. A konyha tűz jellegű, nem szerencsés ezen a friss, tiszta égtájon. A dzsungel szoba évekig stúdióként működött, itt vették fel Elvis utolsó lemezeit. Egyéni égtájként minősége alkotáshoz, szellemi munkához kiváló. Zárójelben jegyzem meg, hogy még jobb lemezek születhettek volna, ha ez a stúdiót nem nehéz, faragott bútorokkal és sötét színekkel rendezik be, hanem az északkeletnek megfelelően könnyű, világos és szellős. 
A dzsungel szoba északkeleten. Itt készítette Elvis utolsó lemezeit.
Összességében elmondhatjuk, hogy Elvis remekül érezte, hol töltődik fel legjobban energiával és ezeket az égtájakat megfelelően használta is.
Ezzel a bejegyzéssel egy időre elbúcsúzunk Gracelandtől, bár terveim szerint példaként később is gyakran előkerül majd :).
Egy képes-zenés körültekintés Gracelandben egyik kedvenc számommal: "Welcome to my world" (Isten hozott a világomban):

Az Elvis otthonáról szóló sorozat többi részét is olvastad már?
Elvis otthona Vaszati szemmel 1. A birtok
Elvis otthona Vaszati szemmel II. A főépület
Elvis otthona Vaszati szemmel III. Merre terjeszkedjünk?

2013. április 12., péntek

Elvis otthona Vaszati szemmel III. Merre terjeszkedjünk?


Bár számos alaprajz található az interneten Gracelandről, egyik sem méretarányos. A Vaszatiban pedig igen fontosak a méretek és az arányok. Egyrészt nagymértékben befolyásolják az adott térben keletkező és tovaterjedő hangok hullámhosszát, rezgését, ezért szükséges az újonnan, a Vaszati szempontjai szerint tervezett épületek rendkívül pontos méretezése. Másrészt jó alaprajz alapján lehet csak meghatározni a ház, vagy lakás Vasztupurusha mandaláját, a térnek azt a finom szerkezetét, amit annak rezgései és az ott megjelenő energiaáramlás meghatároz. 
Graceland nem méretarányos, földszinti alaprajzának Vasztupurusha mandalája
Ennek és az adott élettérben különböző helyeken található nyílászárók, falak, helyiségfunkciók, színek és tárgyak összevetéséből tudunk egészen részletes dolgokat leolvasni az ott élők életével, életminőségével kapcsolatban. Megpróbáltam beszerezni pontos alaprajzot az Elvis Presley Enterprises-tól (ők kezelik Elvis hagyatékát), de biztonsági okokból nem adnak ki ilyet. Gondolkoztam rajta, hogy egy eleve nem méretarányos rajzra mennyire érdemes rászerkeszteni Vasztupurusha mandalát, végül azért tettem meg, hogy aki még nem látott ilyet, az lásson. Az adott égtáj minősége legerősebben az égtáj közepén nyilvánul meg (szögfelező), innen távolodva fokozatosan megy át a szomszédos égtáj minőségébe, ezek tehát az ábrán – a nem méretarányos alaprajz miatt – csak hozzávetőlegesek! Sajnos egészen pontos következtetéseket tehát nem fogunk tudni levonni, de néhány nyilvánvalót igen. 
 Bár a telek teljesen párhuzamos a fő égtájakkal, a ház ettől néhány fokkal eltér, ezért nem párhuzamosak a Vasztupurusha mandala vonalai a falakkal.

A háromszintes ház eleve rendelkezik egy nyugati (oszlopos bejárat) és egy keleti bővítménnyel. Az évek során meglehetősen sok hozzátoldás épült, ezek mindegyike egyszintes, csak a földszinten jelenik meg. Ezek a bővítmények az északi, északkeleti és keleti részen, valamint a déli-délnyugati részen találhatók, ezáltal az itt jelenlévő energiát erősítik.

Az északi-északkeleti bővítmény csatlakozása a ház északi részén
Érdekes például ez az igen nagyméretű északi-északkeleti-keleti bővítmény. Mint már szó volt róla, északról érkezik a női jellegű, befogadó, elfogadó energia, ide tartoznak az anyagi javak, mint a pénz, vagy a járművek, az Elvishez tartozó, vagy itt élő hölgyek. Az északkeleti rész képviseli a jövőt, a fejlődést, párkapcsolatot, spiritualitást, gondolataink tisztaságát, egyszerűségét, de ennek az égtájnak az északhoz közelebb eső területe kapcsolódik az énekhanghoz is. A keleti terület a férfienergia, az alkotás, teremtés, egészség, az itt élő férfiakra jellemző energia. Graceland itt található bővítménye mutatja azt az igen nagyméretű bővülést, ami Elvis és családja életében bekövetkezett a puskalövés-kunyhótól Elvis haláláig. Elvis anyagilag és karrierjében is elért mindent, sőt jóval többet is, mint amit akart. Természetesen sokat számított, hogy mindig hitt benne, hogy ez sikerülni fog neki. Ugyanakkor ez a bővítmény meglehetősen zavaros, nehezen áttekinthető. Ez valamennyire az alaprajzon is látszik, a külső fotókon méginkább. A dzsungel szoba kivételével nem is tartozott Elvis életteréhez, az alaprajzon is csak „bővítmény” a neve, valószínűleg rokonok, barátok laktak itt. A rajzról leolvasható az is, hogy ezen a területen található a szint összes WC-je. Ezek negatív energiát hordoznak és zavarossá, nehézségeket hordozóvá teszik a rajtuk keresztül áramló – ezen a területen egyébként pozitív - energiát.
Tekintetbe véve a ház nyugati (főbejárat), déli és délnyugati (zeneszoba, trófea terem) bővítményeit is (ezek negatív energiapotenciálú területek), látszik itt is, hogy a rendkívüli sikereket hozó és a könnyűzenét forradalmasító énekesi karrier, valamint az Elvis számára fontos, sok filmet igen, de igazi, szakmai elismerést nem tartogató filmszínészi pálya számos nehézséget is hordozott. Sok megalkuvást jelentett, hogy ha valami már sikeresen működött és hozta a pénzt, abból nem lehetett kiszállni, számos, Elvis szívének kedves kihívást pedig nem lehetett bevállalni, nehogy károsodjon az imidzs, vagy Elvis és menedzsere bankszámlája. De ugyanezt a mintát mutatja maga Parker ezredes is, aki 20 éves korától haláláig menedzselte Elvist és szintén áldás és átok volt egyszerre: segített a csúcsra jutnia az énekesnek, ugyanakkor sok mindenben visszafogta. Elvisnek rendkívüli módon szüksége volt új és új kihívásokra, megmérettetésekre, amelyektől az ezredes legtöbbször távol tartotta. Ezek a bővítmények jellemzően a statikus tengely környékén helyezkednek el. Ez a múlt (délnyugat) és jövő (északkelet) tengelye, ennek állapota (nyitottság, bővítmények-hiányok, bútorok, tárgyak, színek) mutatja délnyugaton, hogy milyen erősek, masszívak a gyökereink, a családunkban, a múltunkban, önmagunkban, ide tartozik a családfő, vagy a főnök is, hiszen ez jelentős mértékben függ tőlük. Elvisnél erősek voltak a családi gyökerek, de ezeket legerősebben édesanyja képviselte, így az ő halálával a stabilitás sokat gyengült. Elvis egész életében tartott tőle, hogy vége szakad a karrierjének és az emberek már nem fogják szeretni. 

Az Elvis otthonáról szóló sorozat többi részét is olvastad már?
Elvis otthona Vaszati szemmel 1. A birtok
Elvis otthona Vaszati szemmel II. A főépület
Elvis otthona Vaszati szemmel IV. Kedvenc helyek